2015. november 29., vasárnap

Nagy utazás 1. rész

Most már Ti is ismeritek Annát, a világ legszebb barna maciját, és elég sok mindent tudtok rólam is.
Nem is olyan régen, elmentünk együtt Párizsba.
Tudjátok az hol van? Volt már valaki ott közületek?
Elmesélem, velünk mennyi minden történt.

Az indulás előtti éjszaka nem sokat aludtam. Inkább csak Annával beszélgettem. Nagyon izgatottak voltunk mind a ketten, de úgy éreztem, én egy icipicit jobban. Soha nem hagytam még el Angliát. Nem is repültem még repülővel sem.
Annának ez nem volt új dolog, hiszen Ő  messziről érkezett hozzám.
Annyira örültem, hogy velünk jön Ő is! Így már nem féltem annyira.

Másnap reggel nagyon korán keltünk, alig bírtam kinyitni a szemeimet.
Egy kicsit készülődtünk, pakoltunk, majd beugrottunk a lány és fiú bőröndjébe.
Nagyon kényelmes volt, pihe-puha, mert tele volt ruhákkal.
Egy kicsit még aludtam a bőröndbe is.
Arra ébredtem, hogy a csomagba valaki belenéz. A reptéren voltunk már, és egy nagydarab, mogorva arcú őr nézett szembe velem, mikor kinyitottam a szemem. Hirtelen nagyon ijesztő volt, de aztán vissza csukta a csomagot, így én is megnyugodhattam és folytathattuk az utunkat.
A következő amire emlékszem, hogy hirtelen belepréselődtem a ruhák közé, és valami hatalmas hangzavar volt. Mintha valami felrobbant volna. Ha nem lennék már amúgy is fehér, biztosan elfehéredtem volna.
Szerencsére Anna ott volt, és megnyugtatott:
- Ne pánikolj Te bátor medve! Csak most szállunk fel!- vigasztalt Anna.
Egy kis idő után megszűnt a préselő érzés, és már semmi különöset nem éreztem, csak a repülőgép motorjának  mély dörmögését hallgattam.
Nem sokra rá, újra nyomást éreztem, Megint megijedtem egy kicsit, mert nem tudtam, mi történik.
- Zuhanunk?- kérdeztem Annától remegő hangon.
- Nem, dehogy is! Most landolunk. Megérkeztünk! - nevetett rám.

Legközelebb már a szállásunkon nyílt ki a táska, és persze Anna és én voltunk az elsők akik kikerültünk belőle.
Egyből meg is beszéltük, hogyan fog a fiú és a lány szállítani minket, ugyanis megígérték, mindenhova visznek magukkal.

Én így utaztam végig Párizson
5 napot voltunk Párizsban. Sok mindent megnéztünk, például azt a nagyon magas tornyot, amiről mindenki mesél.
Mikor odaértünk a lábához, olyan szél volt, hogy ismét Annát és engem betettek a táskába, nehogy felkapjon minket és messzire repítsen.
Sokat kellet várnunk, mire elindulhattunk felfelé, mert annyira sok ember akart felmenni, és körbenézni.
Egy nagy lifttel mentünk, ahova rengeteg ember passzírozta össze magát, hogy beférjen.
Nem értettem, miért nem tudnak az emberek egy kicsit türelmesebbek lenni és kivárni a sorukat. Néha olyan furcsán gondolkoznak a felnőttek, hogy nincs az a medve kerek e világon aki megértené őket.

Mikor felértünk a második szintre, olyan magason voltunk, hogy beláttuk egész Párizst.

milyen fehérek és egyformák a házak
Szép volt, de a szél nagyon fújt. Nem akartunk megfázni, úgyhogy egy kis nézelődés után mentünk is le. Lefelé ugyan az a lift vitt minket, mint felfelé. Az emberek pedig ugyan úgy lökdösték egymást, és próbáltak bepréselődni mind, mint felfelé.
A halakra emlékeztettek egy konzerv dobozba. Lehet azért ez jutott eszembe, mert kezdtem éhes lenni.

Egy másik napon egy háromszögű épületbe mentünk.
Nagyon érdekes épület volt, mert ahol bementél az volt a teteje. Tiszta üveg volt.
Itt is sokat álltunk sorba, sőt talán többet mint a toronynál. Miközben álltunk, és vártunk, azon gondolkoztam, az emberek miért nem tudnak úgy meglenni egymás mellett, mint a medvék.
Itt Párizsban is voltak olyan emberek akik nem szerették azokat az embereket, akik különböztek tőlük. Vagy azért, mert másoknak sötétebb színűk volt mint nekik, vagy azért mert más országból érkeztek. Vagy csak azért mert rossz napjuk van. Sajnos, ezek az emberek képesek még bántani is másokat. Ez engem nagyon elkeserített, mert mi medvék sosem bántunk senkit.
Mikor Anna megérkezett, én se bántottam őt mert máshonnan jött vagy mert barna a bundájának színe. Sőt! Én ezt találtam a legcsodálatosabbnak benne. Szóval, nem értem, miért nem találják az emberek is csodálatosnak azt, aki különbözik, miért inkább bántják...

Amíg ezen gondolkoztam, elrepült az idő, és már bent is voltunk. Akkor vettem csak észre, hogy ez egy múzeum. Először azt hittem majd nagyon unalmas lesz.
De aztán rájöttem, medvéknek is van itt sok-sok érdekes dolog. Például ez:

medvéknek való kép
     vagy ez:

kőszobor szoba
Így egy egész napra lefoglaltuk magunkat.

Voltunk még egy nagy szobornál és nagyon sok helyen. De azt majd a második részben mesélem el Nektek. Itt lesztek, ugye?





2015. október 6., kedd

Anna, a világ legcsodálatosabb macija

Ez a történet egy kicsit karácsonyi lesz. Tudom, hogy az még messze van, de ez az egyik legkedvesebb történetem, amit valaha átéltem.

Tavaly karácsony előtt pár héttel történt. Már teljesen megszoktam, hogy itt lakom az új emberekkel és az éjszakai vigyázások is jól sikerültek. Egyszer sem esett baja a lánynak.
Megszerettem az új gazdáimat és szerintem Ők is megszerettek engem.

Egy téli este történt, hogy csöngettek. Én nem tudtam semmit, ki lehet az. De hát, ez szinte minden napos, hogy ahol laknak emberek, abba a házba becsöngetnek.
Hirtelen a lány is és a fiú is kiszaladt a szobából és lefutott a lépcsőn, hogy kinyissák az ajtót.
Nem értettem, mire ez a nagy rohanás. Soha nem láttam még ekkora izgalomban őket.

-Helló! Ide jön ez a nagy és nehéz csomag? - kérdezte egy hatalmas ember az ajtóban állva egy még majdnem nálánál is nagyobb csomagot tartva a kezében.
-Igen, nekünk jött- válaszolta a fiú, és tartotta is a kezét, hogy átvegye azt.
Szerettem az ilyen csomagokat, mert mindig tele volt meglepetéssel, meg egy csomó hasznos, színes dologgal. Viszont, azt nem gondoltam, hogy most az egyszer nekem is rejteget meglepetést.

Miután rendezték a számlát a futárral, bevonszolták a hatalmas dobozt az ebédlőben lévő asztalra. Nagy szerencséjük volt, hogy olyan nagy hely volt ott, mert különben nem fértek volna el.
Ahogy kinyitották a csomagot, máris megcsapta az orromat a karácsonyi sütemények illata.
Nincs medve ezen a vidéken, aki ellen tudna állni nekik.
Karácsonyi csomag, tele finomságokkal

De a legnagyobb meglepetés mégsem ez volt számomra.
Ahogy elkezdték kipakolni a csomagot, hirtelen valami feltűnt az ajándékok között.
Ismerős formája volt, de először nem tudtam kitalálni, mi is lehet az, így közelebb mentem.
Majd, abban a pillanatban elém ugrott..
- Hello!- mondta lágy, csengő hangon.
- Hello!- válaszoltam, mert annyira meglepődtem rajta, hogy más nem is tudott volna kijönni a számon. Még egy árva hang sem.
Jól megnéztem magamnak, mert nem nagyon tudtam eldönteni, mi is lehet ez.
- Én egy lány medve vagyok, és nagyon messziről utaztam idáig. Hosszú volt az út, és nagyon elfáradtam. Ez itt Anglia?
- Természetesen Anglia- válaszoltam remegő hangon, és akkorákra nyíltak a szemeim, azt hittem, menten kiesnek.
- Rendben, akkor jó helyre érkeztem- válaszolta.
- Igen, jó helyre, de én nem hiszem, hogy Te medve lennél. Ki mondta ezt a badarságot Neked? - kérdeztem felháborodva.
- Bocsánat, de én igenis medve vagyok. Ezt bárki megállapíthatja, aki csak rám néz. Miért mondod, hogy nem vagyok medve?
- Csak nézz rám, majd utána magadra. Egyáltalán nem úgy nézel ki, mint egy medve. Még csak nem is vagy fehér.
- Arra nem gondoltál, hogy talán Te nem vagy medve? Ahonnan én jövök, minden medve barna, mint én. Senki sem látott még fehér medvét- válaszolta most már kissé felháborodva.
Azt hiszem akkor kicsit kihoztam a sodrából.

- Hogyan döntsük el, melyikünk medve, és melyikünk nem?- kérdeztem tőle, bár láttam a szemében, Ő eléggé meg volt győződve róla, hogy Ő bizony az.
- Kérdezzük meg a lánytól és a fiútól. Ők már láttak sok mindent, így biztosan majd el tudják dönteni, hogy mi az igazság.
Mind a ketten odamentünk hozzájuk, persze csak észrevétlenül, de úgy, hogy pont a kezük ügyébe essünk.
- Nézd csak, úgy néz ki, van még egy medvénk- kiáltott fel a lány.
- Igen, és ahogy látom, Shakespeare is már összebarátkozott vele. Látod Shakespeare, most már nem csak Te vagy medve a házban- szólt hozzám a fiú. Hirtelen azt gondoltam, csak rosszul hallok.
  Még egy medve? De hát Ő lány, és barna, és kisebb mint én. Hogyan lehetne már medve?- gondoltam magamban.
-Nézd csak, kaptunk mellé egy levelet is- szólalt meg meglepődve a lány.

"Küldöm Nektek ezt a kedves kis lány medvét, egyenesen Ausztriából. Remélem, jó gazdái lesztek úgy, ahogy Shakespeare-nak is. Bízom benne, ez után Shakespeare sem fogja nagyon egyedül érezni magát.
Sok szeretettel: Anna"

- Azt viszont nem írta, mi a neve, ennek a szép hölgynek- mondta a lány.
- Szerintem kapja az Ő nevét. Legyen Anna a neve- válaszolta mosolyogva a fiú.
- De jó! Akkor már van egy Shakespeare-ünk és egy Annánk.  

Ezután felmentünk a szobába, és Anna macit mellém tették, hogy összebarátkozzunk.
- Tehát akkor Te is medve vagy és én is. Mind a kettőnknek igaza volt. Ne haragudj, mert megbántottalak és mert nem hittem Neked. Leszel a barátom?- kérdeztem sajnálkozva.
- Persze, hogy leszek a barátod. Nem haragszom Rád, nem tudhattad, hogy másfajta medvék is élnek ezen a világon. De most már tudod- válaszolta mosolyogva, és csak úgy ragyogtak a barna szemei.
- Te vagy a világon a legszebb medve lány, akivel valaha találkoztam- mondtam teljesen lenyűgözve tőle.

Azóta már sok idő eltelt. Anna maci lett a legkedvesebb barátom, és soha-soha nem hagynánk már el egymást. Mindenhova együtt megyünk, és rengeteg kaland van már mögöttünk.
De ezt majd máskor mesélem el Nektek.
Anna maci és én, mint két jó barát.

2015. augusztus 14., péntek

A kígyó és a törölköző

Most elmesélem Nektek az első és legijesztőbb éjszakámat, mikor elkezdtem vigyázni a lányra.
Előre mondom, félelmetes, szóval csak a nagyon bátrak olvassák tovább.

-Na, Shakespeare, ma nagy nap vár Rád! - hajolt hozzám a férfi egy csütörtöki délutánon - ma éjjel nem leszek itthon, dolgozni megyek, így a Te feladatod lesz erre a lányra vigyázni. Egész éjjel -mutatott a lány felé.
- Ő nagyon fontos nekem, és mivel Te rendes és megbízható medvének tűnsz, így rád merem bízni. Remélem elég bátor leszel a feladathoz.
Aztán megfogott, és letett az ágyra.

Nem nagyon értettem, miért lenne olyan bonyolult ez a feladat és miért kéne ehhez bátorság.
Ez volt a harmadik éjszakám itt, az új otthonomban, de egyszer sem láttam vagy hallottam semmi ijesztőt. De az is lehet, hogy közbe-közbe kicsit elaludtam, és azért nem vettem észre semmi zajt.

Ott ültem az ágyon, és vártam, hogy történjen valami.
Végig azon gondolkoztam, hogy vagyok e elég bátor, hogy szembeszálljak bármi nagy vagy erős lénnyel. De egy valamiben biztos voltam: nem okozhatok csalódást az új gazdáimnak. Megígértem, hogy a lánynak semmi baja nem lesz, és én olyan féle medve vagyok, aki tartja az ígért szavát.
Remélem, Ti is mindig betartjátok, amit másoknak ígértek, mert ez naaaaaagyon fontos!

-Na, Shakespeare, elég későre jár, én lassan elmegyek aludni. -cirógatta meg a fejemet a lány.
-Ügyes, és bátor medve legyél! Ha nagyon félsz, ébressz fel nyugodtan. Ha nem, akkor reggel találkozunk.
Aztán azonnal ahogy elfeküdt a hatalmas ágyon már álomba is merült.
"Hogyan gondolta, hogy majd felébresztem? Persze, hogy is ne. Milyen medve lennék én? Elvégre én vigyázok rá, és nem Ő énrám!"

Pár óra hosszan nem is történt semmi. Ültem ott a nagy sötétben, és csak figyeltem a lányt, hogy hogyan alszik. Nyugodt álma volt, csak ütemesen vette a levegőt minden egyéb hang nélkül.
Mostanra már hozzászokott a szemem a sötéthez, szóval nagyjából láttam a tárgyak körvonalát.
Láttam, ahogy jönnek-mennek az autók, a fényszórók fényei táncot lejtettek a szoba falán, ahogy elhaladtak a ház előtt.
Hallani lehetett nők és férfiak cipőinek siető kopogó lépteit, ahogy igyekeztek haza a munkából.

Egyszer csak valami fura hangra lettem figyelmes.
"ssss...sz-sz-sz-sz"Nem is nagyon tudtam hirtelen, hogy honnan jöhet.
"sssss..."- újra halottam.
Aztán csend lett.
Próbáltam visszaemlékezni, a szoba melyik feléből jöhetett az érdekes hang.
Tudtam, hogy életemben már hallottam valahol ezt a hangot, de hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy hol.
"- Mindegy. Abba maradt, biztos nem történt semmi amire figyelnem kéne"-gondoltam magamba lemondóan.

"ssssss..." újra megszólalt a hang.
Egyre gyorsabban és erőteljesebben hallottam.
Hirtelen emlékeztem, hol hallottam már ezt a hangot. "- IGEN! Ez egy kígyó. Egy kígyó közeledik felém."- gondoltam remegő hangon.
Akkor vettem észre, a lány feje felől jön a hang. Tehát a lány bajban van. Meg fogja harapni a kígyó. De hogyan mentem meg?
"szszszszsz..-knok-knok-knok"
"-Na, várjunk csak. Mi ez a kopogás. Olyan közelről jön, mintha itt szólna mellettem.
Jaaaj, de hiszen ezek a térdeim! Remegnek a térdeim"
"knok-knok-knok-knok"
"- Most már biztosan észrevett a kígyó. Erre a hangra csak épp a lány nem ébred fel. Szerencsére jó alvó. De mi legyen ezzel a kígyóval? Már biztosan a közelben van. Vagy lehet a lányt szemelte ki magának vacsorára. Jajj Jajj Jajj, mi tévő legyek?"
"szszszszszszsz...."
volt egy hirtelen, gyors sziszegés, és abba maradt. Tisztán hallottam, ez a lány feje felől jött.
Olyan, mintha elfutott volna a kígyó. Lehet megijedt, mikor meglátott. Sőt, biztos.
Nagy és erős medve vagyok, persze, hogy tőlem ijedt meg.
Még szerencse, hogy elfutott, különben meggyűlt volna velem a baja.

Az éjszakából már nem sok maradt. Néha a lány fel-fel sóhajtott álmában, fordult egyet jobbra, aztán balra. De a kígyó nem tért vissza többet, és a térdeim is nyugalmat találtak.

- Megjöttem Drágám, jó reggelt! -lépett be a fiú a szobába széles mosollyal az arcán.
- Jó reggelt! - dörzsölte álmos szemeit a lány.
- Na, hogy telt az éjszaka? Shakespeare Jó fiú volt? Vigyázott Rád?
- Igen, teljesen nyugodt éjszakánk volt.

"Huh, szerencsére nem vett észre semmit a kígyó támadásból"

- Nézd, megint lecsúszott a törölköződ az ágy széléről a fejed felett.
- Jé, tényleg. Hallottam valami sziszegést, de túl mélyen aludtam, hogy felkeljek miatta.

"Törölköző?? Hát nem kígyó?"
-gondoltam csodálkozva.

- Jól van Shakespeare, ügyes, bátor medve voltál. Most menj aludni, biztos nagyon kimerültél az éjjel. Jó éjszakát, Te bátor medve.
Nos, így tellett az első éjszakám. Néha még mindig hallom azt a fura hangot egy-egy éjszakán, de már tudom, az nem kígyó, csak egy törölköző.

Mára már egészen összebarátkoztunk

2015. július 21., kedd

Az űrhajós kiképzés

 Ti voltatok e már űrhajós kiképzésen? Nekem életem során egyetlen egyszer volt hozzá... nem igazán "szerencsém."

Az úgy történt, hogy mielőtt elkezdhettem volna heti háromszor az éjszakai őrző szolgálatot a lány mellett, aki az új gazdám lett, egy űrhajós kiképzésen kellett részt vennem. Nem értettem, ez mire jó, hiszen nem az űrben fogunk lenni éjszakánként, de hát mit tehet egy plüss medve. Bizonyosan nem ellenkezhet.

- Na, jó, és mikor ejtsük meg a Nagy Kiképzést?- kérdezte a fiú a lánytól
- Én minél előbb szeretném, hiszen akkor holnap már itt lehetne velem az ágyamban- mosolygott a lány, miközben reménykedve csillogtak a szemei a fiúra.
- Rendben, akkor mindjárt meg is csináljuk.

"Mindjárt meg is csináljuk?! Már most? Be se melegedtem még! Hahóóó! Hall engem valaki??" kiáltottam, ahogy a torkomon kifért, de senki nem hallott meg.

Egy kis időre magamra hagytak. Volt némi időm, hogy végig gondoljam, mit is takarhat ez az űrhajós kiképzés, és egyáltalán mi szükség rá. Nem akartam soha a Holdra vagy a Marsra menni. Nem vagyok én kutya, hogy a Holdat ugassam. A Marsból is csak a csokit szeretem.
Hogy igazán őszinte legyek Veletek, soha nem is érdekelt a csillagászat.
Most meg pont olyan párt fogtam ki, akik ilyen kiképzésre akarnak küldeni.
Bár, ha belegondolok, én lennék az első medve, aki az űrbe jut. Nagyon híres lennék. Na, innen nézve nem is hangzik ez olyan rosszul.

"Mr. Shakespeare Gagarin"- aztaaa!!!
Amúgy szerintetek űrruhában jól néznék ki?

Amíg átfutottak az agyamon ilyen gondolatok, már éppen kezdtem is beleélni magam ebbe a szerepbe. Majd egyszer csak a fiú megjelent a szobába, felemelt, és elkezdett cipelni magával.
Csak mentünk és mentünk, majd egyszer csak valami nagy fehérbe belerakott.
Itt minden hideg volt és fémes, kongott az ürességtől Egyedül ültem ott bent.
Aztán rám zárta a kör alakú ajtót.
Nem látszik az arcomon, de nagyon meg voltam ijedve
"Na, biztos most lőnek ki az űrbe"- gondoltam. De nem mozdult semmi. Én meg vártam türelmesen.
Volt egy nagy ablaka, és még láthattam, ahogy a fiú megkérdezi a lánytól:
-Milyen programra gondoltál?
-Semmi erősre. Nem akarom, hogy fájjon neki. Nézd! Van ez a lágy program, és gyors pörgés sincs benne. Ezt biztos szeretni fogja.

Majd hallottam egy kattanást-gondolom, akkor záródott az ajtó- és elkezdődött.
Ahogy megmozdult a masina, én abban a pillanatban az oldalamra borultam.
Próbáltam felállni, de akkor meg elindult a másik irányba.
Már ez önmagában is borzasztó volt, de aztán...
Hirtelen jött a semmiből rengeteg habos víz.
A helyiség csak tellett és tellett vele. El akartam futni, de nem tudtam. Túl gyorsan jött a víz, és az ajtó is be volt zárva.

"Segítsééég!! Segííttssséééééég!! Megfulladoook!!!" - próbáltam kiabálni, de senki nem hallott meg.
Végül azt vettem észre, hogy a vízben lebegek. Körbe- körbe forogtam, hol jobbra, hol balra.

Majd, mire megszoktam volna, hogy vízben vagyok, elkezdett elszivárogni. Mintha kihúzták volna a dugót. Végül teljesen eltűnt.

Akkor megint megpróbáltam felállni, de ismét elindult, bár most lassabban mint előtte. Jobbra- balra ringatózott mint egy hajó.
Egyszer csak megállt. Teljesen. Végleg.
Újra hallottam a kattanást, amit az elején is.
A lány erre oda szaladt, kinyitotta az ajtót, és kiemelt a forgó tárgyból.
Szerencsére nem magamtól kellett kijönnöm, mert úgy szédültem, biztos csak kizuhanni lettem volna képes onnan.

A lány egyszer csak hirtelen felnevetett.
- Nézd csak milyen kis torzon borz lett! Aranyosabb, mint valaha!
" Micsoda?? Hogy én egy torz vagy borz?? Ez rágalom! Se torz, se borz nem vagyok!" - háborogtam magamban.

Végül egy hosszú, meleg, fehér vasra tett rá. Azt mondta, itt majd visszanyerem a régi alakom, és majd újra száraz leszek. Viszont az illatom csodálatos volt. Egész éjjel, amíg ott ültem szagolgattam magam, és arra gondoltam, hogy másnap már a küldetésemet kezdem el.

De azt majd legközelebb mesélem el Nektek.

2015. július 2., csütörtök

A találkozás

Sziasztok!
Sokáig voltam csendben, és sokan azt hitték, nincs is véleményem és nem tudok beszélni.
De most úgy döntöttem, ebből elég!
Túl sok minden történt velem, és úgy érzem, ideje megosztanom veletek a kalandjaimat.
Hogy is kezdődött ez az egész? Gyorsan leírom, hátha elfelejtem, azt pedig nem szeretném.

Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Shakespeare vagyok, a plüss jeges medve.
Ez pedig az én történetem.

2013 tavaszán kezdődött, amikor az akkori gazdám már nem foglalkozott velem, és árvaházba adott. Ezt az emberek csak használt boltnak nevezik.
Borzasztó volt ott lenni, de nem annyira, mintha egyből utcára kerültem volna.
Az emberek jöttek-mentek, én pedig csak kukucskáltam ki a rácsok mögül, a barna gomb szemeimmel. Hátha valaki megkedvel és hazavisz magával.
Így teltek a napok, az éjszakák, de senki sem figyelt fel rám. Néha jött egy-két gyerek, és néhány játékot elvittek mellölem. Én pedig csak sóvárogva néztem, milyen jó, hogy van gazdájuk.

Aztán egy nap valaki a kezébe vett.
Nézd, milyen puha szőre van! Meg milyen vicces arcot vág! Nagyon cuki! – mondta a mellette álló férfinak.
Érdekes lány volt. Nem olyan, mint az előző gazdám. Sokkal idősebb. Miközben a kezében tartott, nem fért a fejembe, mit is jelent az, hogy „olyan vicces arcot vág”.
Szeretnéd haza vinni? – fordult felé a férfi.
Felragyogtak a szemeim és hirtelen ezer pillangó szabadult fel a gyomromban. A lány kedvesen rám nézett, mosolygott egyet, majd a férfira nézett.
Azt hiszem nem. Én már kinőttem ebből. Talán majd egy kisgyerek örülni fog neki – ezzel a mondattal visszatett a játékok közé, pont arra a helyre, ahonnan az imént elvett.
Azt hittem, megáll a szívem. Nagyon csalódott voltam, és nem értettem ha egyszer tetszem neki – és láttam a szemében, hogy így volt – miért nem vitt magával?

Nagyon elkeseredtem, és már annyira sem érdekelt a jövőm, vagy az emberek, mint eddig.
Ahogy kiléptek az ajtón, kint az utcán megeredt az eső, és esett egészen addig, amíg besötétedett.
Erre felé ez nem ritka.
Vártam az eladó mikor pakol el a bolt hátsó részébe, ahogy minden nap szokta.
Már majdnem zárt a bolt, amikor egy kéz ismét felemelt, és a pulthoz cipelt.
Ezt a mackót kérném- mondta az eladónak mosolyogva.
A döbbenettől nem hittem a fülemnek, és később a szememnek sem. Olyan ismerős volt ez az arc. Biztos voltam benne, hogy csak képzelődöm.
A férfi betett a táskájába, biciklire pattant, és tekert, tekert nagyon-nagyon messzire.
Ahogy távolodtunk, a cipzár sarkából még láttam a bolt fényeit.
Az eső ismét megeredt, hallottam, ahogy kopog a táska borításán.
Már azon aggódtam, hogy elázik a bundám is, mikor megérkeztünk, és kivett onnan.
Egy régimódi házban találtam magam. Nem értettem, minek hoz el egy felnőtt férfi egy játék medvét.
Aztán újra megemelt, és megint cipelés következett.
Annyit cipeltek aznap, hogy már azt hittem, tengeribeteg leszek.
A lépcsőn majd’ leszédültem, de a férfi jó szorosan fogott a kezébe.

Ez a mackó vagyok én

Majd egy szoba elé érve, a háta mögé rejtett.
Szia! Nézd, mit hoztam Neked!- mondta valakinek, miközben belépett az ajtón.
Izgatott voltam, mert nem láttam semmit. Végig a háta mögött tartott.
Aztán hirtelen előhúzott, és szinte egyszerre kiáltottunk fel a lánnyal, aki a szoba sarkában ült.
Istenem, nem hiszem el! Visszamentél érte?
Abban a pillanatban a karjaiba vett, és magához ölelt. Újra éreztem a keze lágyságát, a szíve dobbanását.
A szemébe nézve, azt a rengeteg szeretetet, ami csak egy lányban lakhat.
Az a lány volt az, aki délelőtt egyszer már magához ölelt.
Nem érdekelt, hogy visszatett és az sem, hogy miért.
Csak az, hogy újra vele lehetek, lett gazdám és otthonom.

De mi legyen a neve?– nézett kérdően a lány rám, majd a férfire.
A mellettük lévő asztalon nyitva volt egy könyv, amely egy híres angol drámaíró életéről szólt.
Mint utólag a lány elmesélte nekem, Ő akkor tanult angolul, és a férfi segítségével fordították ezt a könyvet. Napok óta ezen dolgoztak.
Innentől fogva már nem volt kérdés a nevem.
Legyen a neve Shakespeare!- kiáltott a férfi, ahogy felnézett az íróasztalról.
Húú ez tetszik! – kiáltotta a lány.
„Na, persze!”- gondoltam magamban.
Nem vagyok olyan, mint az az író, ne tessék összetéveszteni vele.
Én melegebb szívű vagyok. Nekem dús a bundám az egész kobakomon.
Bár költészetben vagyok olyan fantázia dús, mint Ő.
Rendben, legyen ahogy Ti szeretnétek.

Esténként, mikor dolgozni mész, itt alhat majd velem, ugye? – kérdezte a lány a férfit.
Engem kérdezel? Kérdezd meg a medvét, szeretne e rád vigyázni.
Tőlem nem kérdezte meg senki sem, mit szeretnék. De a lánynak nem tudtam nemet mondani.
Mielőtt a párnádra teszed, meg kellene fürdetni Shakespeare-t, nem?
Úúúúr Isten, csak azt ne! Azt mindig is utáltam, mikor mindenféle löttybe beleáztatnak.
Na, de ez már egy következő történet, amit majd máskor mesélek el nektek.